Bogota

Leszálltam, "rövid" bevándorlási kapuban sorban állás után átverekedtem magam a kokainellenőrző pontokon, a kutyák is megszaglásztak, minimum háromszor, majd a reptérről kilépve este 11-kor el is vesztettem összes reményem, hogy én az előre kitervelt P500-as busszal majd jól eljutok a célomig két dologból fakadóan: az ajtó, amin a reptérről kiléptem, mint egy válaszfalként funkcionált az angolul beszélők reptéren belül tartása céljából, másodsorban bárkihez mentem oda és kérdő hangsúllyal megformáltam a "busz" szót a számmal - reflex szerű "taxi" válasz jött rá, kijelentő hangsúllyal, és fejrázással. Node nem hagytam magam megvezetni, jól fel is csattantam egy randombusz ajtajába, ahol próbáltam elmutogatni egyszerűbb jelekkel egy 20 dollárért vásárolt 60000 lokál pénzegység egy kisebb bankóját lobogtatva, hogy "máni, mí vánt báj TIKET". Mivel egészen meg voltam győződve, hogy nem Bulgáriában landoltam, és amúgy más jelek sem mutattak arra, hogy a fej jobbra balra mozgatása ezen a helyen esetleg IGEN-t jelent, egyre elkeseredettebben próbáltam mutogatni, hogy "dehát én busz" - mire egy lokál ~14 év körüli srác csippantott nekem egyet egy a buszba szerelt forgóvilla melletti csipogó eszközön, és hívogatóan mutogatott a buszba befele. Amikor a térképemen megjelöltem a pontot ahova menni szeretnék, a telefonján lévő google translate segítségével sikerült elmutogatnia, hogy ez a busz nekem nem lesz jó. Sebaj, a buszsofőr megállt, amíg mi kommunikáltunk, majd szépen leszálltunk, talált nekem egy embert, aki taxizott befele a városba, és elvitt magával, sőt, még a taxiért sem fogadott el pénzt. Kikászálódtam a taxiból, ahol egy úriember, fogadott, aki szintén nem beszélt semmit angolul, majd rövid excel táblába írogatás után mutatott egy ágyat egy lágerben, amit a következő 5 hétben otthonomnak nevezhettem.

Elvárások vs valóság

Nézegetve az itteni árszínvonalat meg az internetet egészen sok helyen azt olvastam, hogy így meg úgy mennyire biztonságos lett ez a város. Arra gondoltam, hogy majd ilyen európaibb dolgokat fogok látni. Kinézetre a város kb olyan, mint amilyennek Budapestet képzelem a 2. világháború után, csak itt nem volt világháború. Az emberek ilyen házakat tákolnak, és sose fejezik be (mert itt se kell addig adót fizetni amíg nincs kész papíron, ez valami déli népes dolog lehet, a Görögök is így tolják) és az autók benzinnel mennek, nem zöldkártyával. A buszok kisebb fekete ködből indulnak minden megállóból - a város levegője borzasztó, ha nem fújna a konstans szél, szerintem mindenki rövidúton megfulladna.

Egy kis történelem

Beszélgettem arról, mi történt itt 8 éve, hogy Bogotáról a lokál már úgy nyilatkozik, hogy "tyű, hát az ilyen nagyon biztonságos város, már lehet sétálni az utcákon" - (ami szerintük igen nagy előrelépés, erről mindig büszkén beszélnek) - és hát annyi van, hogy a drogot már nem autótolvajból lett állig felfegyverzett olvasni elvétve tudó vidéki újnagyongazdagok árulják akik az AK csövéről nyalják le a kokaint, hogy az szétáradjon a szakadt atléta alól kidomborodott kreol izmaikba, miközben 3 raklap kövér amerikai dolláron ücsörögnek a termőföld villájában a privát állatkert mellett a kötelező hasonló tulajdonságokkal rendelkező fejkendős guerilla barátaikkal (Hitman 2, részlet), hanem a kereskedelem irányítását átvették az "iskolázott" rétegek, és most is termelnek ugyanannyit, csak már "aggyal állnak hozzá, nem fasszal", így az ország "virágzik". (Megdöbbentő magyar párhuzam!)

Vannak viszont még nem annyira ajánlott, piros villámjelekkel megjelölt területek, és spontán helyezkednek el a város térképén. A germanoid pár elmesélte: Dél-Amerika 1.0.1-en megtanították nekik, hogy ha ki akarnak rabolni, adj oda mindent, gyorsan, de ne túl gyorsan, majd örülj, hogy életben maradtál, nem szúrtak/lőttek le. Az emberi életet itt nem annyira értékelik.

Volt itt az USA-nak egy programja (Plan America), amit nem vertek nagy dobra (okkal). Az usa megdobta Columbiát sokmillió dollárral, hogy rendet rakjanak idebent (kaptak kocsikat, fegyvereket, kiképzést meg pénzt), felszámolják a guerilla tömegeket és a drogbárókat, hogy Észak Amerikában nehezebben és drágábban lehessen hozzájutni a fehér porhoz. Ez valahogy úgy sikerült, ahogy a magyarok az EU-s pénz nagy részét költik: a megfelelő zsebekbe ment, hogy abból másik kis hatalmi körök biztosítsák be magukat, miközben a kokainkereskedelmet professzionalizálták, ezáltal a drog ára északon lement. Ezek a Dél-Amerikai magyarok, csak itt nő a koka cserje, nekünk marad a látnokzsálya, a gulyás, és a Rubik kocka. Hiába, a jó helyekre születni kell. (Ha rossz helyre születtél, kérlek szégyelld magad, most.)

Kicsit jobban beleásva magamat a bűnözési statisztikákba, egészen szépen kirajzolódik, hogy főleg a drogkereskedelem ontja magából az áldozatokat, és ennek egy sajnálatos megnyilvánulás az erőszak egy más dimenziója, ami Európai embereknek egészen elképzelhetetlen: van egy mutató, a gyilkosság/100 000 fő, ami itt 40 körül már igen jónak számít, na ez a szám Európában 1.8 körül stagnál referencia alapnak (ezért ott inkább a / millió főt használják mutatónak) - így itt sokkal farkasabb törvények uralkodnak, egy aranyos lokál lánnyal beszélgetésbe elegyedve nem akarta elhinni, hogy létezik olyan hely a földön, ahol éjszaka csak úgy sétálhatsz az utcán, szinte bárhol... Otthon legrosszabb esetben kirabolnak, itt a legjobb esetben. Aztán ez is teljesen környék függő, ebben az amerikai kontinens egészen hasonló, míg az öböl (San Fransisco környéke) Oaklandjában lakók sokkal nagyobb eséllyel pályáznak arra, hogy valaki egy fegyverrel akarjon értéket kinyerni tőlük, úgy Berkeley hegyvidéki részén nem zárják az ajtókat, míg hasonló párhuzam van itt is a gazdag és a szegény negyedek közt (mondjuk itt sokkal több a szögesdrót). Ahogy aktuális statisztikák mutatják, egyes Columbiai városok igencsak előkelő helyeket foglalnak el a top 50 legveszélyesebb város listáján, fej-fej mellett ott vannak olyan városok ausából mint New-Orleans, Miami, vagy Detroit. Columbiában a helyzet radikálisan javul (Medellin épp lekerül a listáról) míg északon ezek sok év kiharcolt helyei. Ellenben sehol sincsenek a biztonságos, nyugodt Európánkhoz képest.

Egyre jobban becsülöm a nóném kis országunkat biztonság szempontból. Amikor idefele repültem Európábbra számítottam.

Egy kis háttértörténet, hogyan jutottak idáig

Az 1800-as évek végén a vezető réteg kialakított egy mesterséges konfliktust a két fő párt, a konzervatívok és a liberálisok között (voltak piros meg kék falvak) - aminek az volt a célja, hogy lefoglalják a tömegeket valamivel (a focit még nem tudták a tévén nézni), ez pedig szépen kinőtte magát két polgárháborúvá. A második alkalmával (La Violencia) az 50-es években leesett pár embernek, hogy "hát mi át vagyunk b*szva és igazából teljesen értelmetlenül harcolunk a pirosak/kékek ellen" és ezért megalapítottak ilyen szervezeteket, mint a FARC meg az M-19, akik ilyen kommunistább nézeteket valló, kormánnyal rossz pajtiságban lévő erőszaktól nem elhatárolódó fegyveres gerillacsoportokká nőtték ki magukat, hogy majd ők harcolnak a kamukomfliktusok ellen, és csinálnak igazit.

Most ott tartanak, hogy a kormánynak konkrét rehabilitációs programja van arra, hogy hogyan pakolja vissza a harmadik generációs (!) gerillacsaládba születetteket a kevésbé fegyvertartáson alapuló 21. századi társadalomba. Elég komoly váltás a karriertervben ha a korai gyerekkortól dzsungelben lakó erőszakra szakosodott népesség egyedeit akarod arra rávenni, hogy hotdogot és arepát áruljanak az utcán anélkül, hogy közben le akarjanak lőni, mert majonézt kértél a virslire.

---

Bogotai érzés 2046-ból

Mesterséges Valóságok MagicVille-ben

Másfél hónapig léteztem ezen a hostel szerű helyen, ahova az emberek különböző időtávokra jöttek, eltölteni egy kis időt a többi hasonszőrű utazóval.

Tim és Inga a germanoid önkéntes szobatárs pár. Tim anyukája egy erős vezető pozícióban lévő ária úriembernek képzeli el a fiát, aki pedig a tipikus karrierforma helyett inkább a minimalizmus irányába hajlik (8 hónapja vannak úton, és még 2 hónapjuk van). Többször elmentünk futni, amikor mesélt az antikapitalista nézeteiről és a barátnője telefonfüggővé alakulásáról.

Sonny 9 hónap utazás után vált el a feleségétől, és 5 hónapja itt tengeti a mindennapjait az együtt-tér egy sarki szobájában, egy hónap múlva tovább állt Rióba, mert azt mondják, ott jók a lányok. Amúgy Clojure-t programoz, és oda van a data driven programingért, amit a piacon értékelnek is.

Tatjana a főnök gyönyörű barátnője, aki mindig mosolyog, gyönyörűen énekel és drámaszakot végzett, de utóbbit csak elektivitizni tudta, mert nem igazán beszél angolul, cserébe nagyon kedves és anyukásan ismétli a spanyol szavakat, ezzel minden nap új dolgokat tanítva nekem. Napról napra jobban értjük egymást, de egyelőre beszélgetésünk a "honnan jöttél" bonyolultságú kifejezésekre és az egyszerű szavakra mint a "zsák" korlátozódik.

Heinan, a hely egy permanensebb lakója, valami pénzügyi befektető "kutyája" lehet, akiről nem sokat tudok, mert szintén nem beszéli az angolt, mert spanyol, napi kb 3-4 doboz dohányárut fogyaszt el a hely teraszán, miközben ezt a számot végtelenszer hallgatja meg.

Cory aki épp angoltanár Amerikából, van egy (kívülről) nagyon vicces sztorija arról, amikor a volt cseh barátnője küldött neki pózolós képet a "közös babájukkal" - mire ő visszautazott Csehországba ahol előtte baseballt oktatott, hogy megnézze a gyerekét, de a lány nem volt sehol, elment arra a helyre, ahol előtte a lány dolgozott, és a gyerek felől kérdezősködött, mire a "milyen gyerek" válasz hallatán örömében kért is 5 kör rövidet, jól elment egy kupiba, hogy megünnepelje valójában nem apuka. (A kölcsönkért gyerek ráadásul még hasonlított is rá, a nő igazi mester troll lehet.)

Dave, a pénzügyes srác, aki önképezni jött ki másfél éve, egészségbiztosítási statisztikákban utazik, é s beszerzett egy lokál barátnőt is, de már nem jár ide, mert kirabolták reggel hatkor idefele jövet, és elvitték a laptopját, amin dolgozott. Mondjuk szegény szőke kék szemű magas, kb csak az nincs ráírva, hogy "gringó vagyok rabolj ki".

George, aki körbesétálta a földet, taro kártyákat olvas, és egészen érdekes és gondolatai vannak a világról. Csak pár napot volt itt, a kártyái másik irányba szólították.

Steve egy igen sok nyelven beszélő (spanyol, orosz, olasz, francia, portugál) nem tipikus művészvilági ember. Van neki mobil csellója, vele mentünk "ön nem itt áll" Budapesttérképes stencileket fújni a környék házaira, és végtelen örömmel töltötte el, amikor egy horogkeresztet semlegesítettünk az alapozóval.

Liz, aki egy igen apró, fiatal és helyes venezuelai lány, 13 éves kora óta dolgozik, eltartja a családját (!), kiskorában csézett, általában 4 órát alszik, olyan, mintha egy liter kokainos kávét inna meg minden nap reggel, délben, és este (ADHD általam eddig sosem látott szintjén létezik), és hozzá képest nem egy, hanem rögtön két komolyabb introvertnek éreztem magam, amikor a Gringo kedden (beszélj nyelveket, majd táncolj) körberángatott az asztaltársaságok között lepacsizva mindenkivel. Amúgy professzionális has és salsa táncos (itt így kinevetik a botlábú gringókat (bárki aki nem Kolumbiai/dél amerikai)) áprilisban elrabolták egy mérnökkonferenciáról Venezuelában, három nap fogvatartás után engedték el a valahol a dzsungelben, és amikor bement a rendőrségre, hogy "nézzétek, az EMBERRABLÓK elvették az ifonom, és itt van a térképen a rablók helye" - egy lezserebb vállrántást kapott, amire érthető okokból kicsit kiakadt, mire jött a válasz, hogy "ha ebben a hangnemben beszélsz velünk, akkor talán bezárunk még egy napra ide is". Na ekkor döntötte el, hogy elhagyja az országot, örökre. (Ez a belépő sztorija volt, a többit nem merem leírni) Most éppen Hollandiába utazik 3 hétre komolyzenei koncertet nézni, majd Amerikába szeretne menni hibrid hidro/napelemes energiatárolókat tervezni, ha kap vízumot, mert amúgy amikor nem elrabolva van építőmérnöknek tanul. Vannak, akik hamarabb nőnek fel.

Daniel, az angol-skót srác, aki kb 20%-ban beszél angolul, a maradék 80 fogalmam sincs micsoda, de mosolygós, marketing terveket meg landing page-eket pakol össze freelance üzemmódban, és elég angolfocis testalkata van ahhoz, hogy ne akarjanak itt sem belekötni.

Itt volt még egy lengyel fejlesztő srác, aki hangosan skypeolt lengyelül pár napon keresztül, de aztán hirtelen elillant. Találkoztam még Mária Teréziával, és Marco Polóval is, de ők inkább a nevük miatt maradtak meg.

Az itt töltött estéim alkalmával néha kibontakozik egy-egy élettörténet egy sör mellett. Ez az epikus pár hét egy nem nulla hosszúságú szelet az időből, egy kimerevített kép, ahova az utazók azért mennek, mert elveszett önmagukat keresik. Ezt éltem Bogotában. (Rövid alternatív filmajánlónkat olvashatták, mindeközben az angolok kiváltak az EU-ból.)

My Hotel Orient

Co-working co-living place

Nap közben bútort építettem, boltba mentem csavarért, ágyat javítottam, korlát festettem, falat is festettem, meg építettem is, és közben meguntam a kétkezi munkát, előjött az érzés, hogy úgy lassan már használnám az agyam, Berkeley-ben jobb volt. Néha kicsit az Erasmus végén éreztem magam.

A hely tulaja egy ilyen Kaliforniát megjárt világlátott villamosmérnökként végzett vállalkozó úriember, aki látta, hogy van SF-ban ez az együttlakós hely (mert ugye ott 2000 dollár/hó alatt nem laksz sehol, ha nem akarsz szobatársakat) és meg akarta csinálni Bogotában, ami viszonylag be is jött neki: emberek hosszabb/rövidebb időre megtalálják a helyet, és eltöltenek itt időt. Kicsit olyan mint egy budapesti kávéház/colabs, csak itt együtt is laksz az emberekkel, mint egy koliban (van közös konyha ennek minden előnyével (nem kell megvenni a wokkot) és minden hátrányával (néha benne felejtik, amit sütöttek, napokig)) és ilyen főleg távdolgozó emberekkel vagy körülvéve, akik napközben veled együtt ütik a billentyűzet, dollárokat előállítva, ezzel inspirálnak a dologra.

Ugyan volt pár hátulütője a helynek adottságok szempontjából, pl igen sötét volt, a szobáknak nem voltak ablakaik, és az irodákba se jutott természetes fény, cserébe volt neki egy jó terasza, egy viszonylag jó közössége, kis robotépítős edukációs startupperek, minden két héten angol beszélgetős délután, és a sarkon 600 forintos ebéd menü. Ezek kombinációja egy elfogadható helyet varázsolt az amúgy sötét lyukból, és elgondolkoztatott, hogy ez bizony Budapesten nagyon is megállná a helyét.

Messze messze merre arra? - avagy "Hova tovább, főnök"?

Armenia és Pereira

Mivel Atlantában elhagytam a kabátomat (pedig milyen jó kis kabát volt) és a Soviet típusú hosszúnadrágomból a térdén lévő lyukak túlméreteződése által rövidnadrág lett ez alapvetően determinálta úticélomat: csak melegebb helyre mehetek, mint Bogota. Armenia és Pereira kielégíti eme kritériumot, lévén, hogy 1000 méterrel lejjebb vannak. Ez pont elég ahhoz a +5-10 fokhoz, a mi Bogotából hiányzott.

A két város Quindió területén fekszik, ami egy egészen gyönyörű környék, hatalmas hegyek közt. Armenia - Pereira és Manizales, a Kolumbiai kávétengely városai, ide jön az a nem sok turista, aki bemerészkedik az országba a terepjárós kirándulásokért és az igazi kávéért, amiből szinte minden szemet exportálnak, úgyhogy a lokálnak egy két helytől eltekintve csak a rosszabb minőségűből jut (itt valamivel jobb az arány).

A három város mintavételezéséből, ahol eddig jártam úgy tűnik, hogy ha házakon fellelhető szögesdrót mennyisége fordítottan arányos az egyes városrészek biztonságával [citation needed], akkor Armenia és Pereira sokkal biztonságosabb városok, mint Bogota.

Ide azért nem telefonáltunk

5 nap után meguntuk az Armeniai böngészést, majd továbbálltunk a 45 percre lévő Pereirába, ami meglepő módon egy igen nyugis városnak tűnt. Egy Parceros nevű hostelben szálltunk meg napi 7 dollárért, és henyélősebben kezdtünk neki a lakáskeresésnek. Sétálgattunk itt is, sokkal kevésbé szisztematikusabban és egyszer megláttunk egy igen ígéretes tetőterasz képét sejtető tűzfalat - majd amikor az ingatlanos néni felvitt minket a tetőteraszra másnap és tudtunkra adta, hogy "minimum fél év", a panorámában új irodánkat látva elkezdtünk gyorsan kompromisszumokat hozni, és ki is vettük a szobát, azonnal.

Új irodám, a Pereirai terasz

Úgyhogy most itt lakunk, Steve két hónapig, én meg még nem tudom.

Szerettem volna körbenézni vidéken, illetve elmenni valahova, ahol végre lehet túrázni kicsit, mert Bogotában ezt hanyagoltam, és ehhez találtam pajtit is akivel ezt meg lehet tenni egy sörözés alkalmával Steve személyében. Plusz itt minden még olcsóbb, még Kelet-(közép)-európai pénztárcával is. Célunk hasonló: 2+ hónap munkás chill, amikor ő dolgozunk. Gondolkoztam az angol tanításon, de ez egy remekebb alkalomnak tűnik arra, hogy kipróbáljam fizet-e az internet értem. Mindjárt megtudjuk...

Szabadúszás

Első körben szeretném nagyon megköszönni Bélának az inspirációt. Még Bogotában regisztráltam és elkezdtem a guide alapján felhúzni a profilom, ami egy keserves munka, főleg, hogy már az öbölben egyszer végigjátszottam ezt a linkedInnel, és akkor sem szerettem, dehát "ez már nem a kilencvenes évek" /Annamária/. Kicsivel kevesebb szenvedés volt ezt összedobni, kevesebb dolgot kérdeztek. Majd következett a fájdalmas munkaböngészés. Olyan 15 munkára jelentkeztem, ebből 15 kért legalább 90% success score-t amivel nyilván elvégzett munka híján nem rendelkeztem, de azért próbálkoztam tovább, taktikát is váltottam a következő 15 munkára: 3 dollárért hajlandó voltam mindent megcsinálni reputációért. Be is jött eme taktikám, kaptam rögtön 2 kisebb melót (gif-eket állítottam elő), a harmadik már egy nagyobb, szakmaibb munka volt, egy 3 napos dolog, szintén 3 dollárért, ahol már megdobtak egy kis borravalóval is + kellettem nekik tovább - azon alkalommal már normális fizetésért. Kisebbfajta sokként ért, hogy mik kerülnek production-be, és hirtelen megdobta az önbizalmam eléggé ahhoz, hogy szinte front end expertnek kezdjem érezni magam. Az egyik jelentkezésem alapján megtaláltak egy interview-ra egy kis customer support tracker szoftverrel kapcsolatban, ahova gyakorlatilag egyedüli "pont ebben a technológiában jártas" egyedként kerültem be, igen kiváló órabérért. Úgyhogy most örülök, mert van egy viszonylag permanens munkám, emellett pedig folytatom a vadászatot, aztán meglátjuk mi lesz belőle. Egyelőre már ez a munka is bőven eltart.

Itteniek

Új lakájunk környékéről össze is ismerkedtünk a helyi gringó különítménnyel, akik elsősorban német cserediák formájában manifesztálódtak, és a helyi kocsmából kiabáltak utánunk, hogy "hé gringók!" mert a sima kiabálásra nem reagáltunk (miért is reagálnánk, itt mindenki hangos). Úgyhogy el is vittek minket jól a helyiekkel túrázni. Azóta minden hétvégén megyek valahova, legutóbb a bogotai hosztunk rokonának farmján (finka) henyéltünk, ahol hallottam spanyol verset, csonttá áztam a dzsungelben, és megtanultam hol és hogyan nő a kávé, és hogyan éltek és ontották egymás vérét a kávéültetvényen dolgozók nőért vagy pénzért.

Érzések

Elkezdtem érzéseket gyűjteni.

Megpróbáltam elkapni azt a pillanatot, amit eddig akárhány hosszabb ideje utazónak elmondtam mindenki azt válaszolta, hogy "igen, ezt szokta érezni", és remekül összefoglalja Desmond the Moonbear.

A fogalmat egy túrázás alkalmával öntöttem a következő szavakba: Determinálatlanságból fakadó döntéssorozat térbeli és időbeli indokolatlanságának felismerésének a pillanata. - "How did I get here?" - Avagy az érzés, amikor konstatálod, hogy ahol vagy, annak a céltalanságnak a következménye ami a múltban átitatott, és lám itt az eredmény - de ez nem biztos az, amire számítottál, mert nyilván ERRE nem számíthattál. Kis rész megdöbbenés, kis rész csodálat, kis rész "ez mi a töcs", meg az, amikor "na ezen sem lepődök már meg" (SZÓREND!).

Ilyen még a beteljesületlen élettől való félelem. Ez az az érzés, amikor valamilyen általában külső elvárások által kiváltott vagy beléd égetett furcsa kényszer visz bele olyan helyzetbe, amikor azt érzed, ha most meghalnál, életed értelmetlen lenne. Ezt sokáig éreztem amikor megpróbáltam megfelelni az óvónéni által belém ültetett "te biztos feltaláló leszel" erősen vissza a jövőbe professzor ihlette nem éppen valós képének.

"See you in another life mate's" - amikor valakivel összefutsz egy rövid időre az életben, és tudod, valószínűleg sosem fogtok újra találkozni. Sejted, hogy ez minden, és amit adtatok egymásnak, az ott marad egy emlékképben a fejetekben. Először Athénban történt velem ilyen, Krétáról hazafele jövet egy hostel tetején söröztünk egy Amerikai jogot végzett sráccal és a világ nagy kérdéseiről folytattunk eszmecserét... Itt meg kb minden hónapban jön valaki, aki ilyen. Voltak Californiában, voltak Bogotában. Benne van egy szép érzés, hogy találkoztál egy érdekes és értékes emberrel, és benne van egy kis melankólia, hogy tovább is álltatok egymás valójából.

Az Erasmus utolsó hetei érzés: amikor benne vagy egy közösségben, aminek a tagjai szépen lassan egyesével elszivárognak, és mindenkinek megvan a saját búcsúpartija, és ott van az az érzés, hogy mennyire kis valószínűséggel fogjátok újra látni egymást az életben (ebben hasonlít az előzőre) - ám teljesen biztosan tudod, hogy sose fogjátok egymást ugyanabban a közegben látni, ami ott és akkor téged egészen egyedi kis félévedben körülvett. Mehetsz máshova fél évre, építhetsz újra egy másik közösséget a következő féléves emberekkel, de mindegyik teljesen más lesz, és sose lesz "már olyan". Ez több melankóliát foglal magában, mert az egyes emberek távozása egyre csak erősíti a visszafordíthatatlan elmúlás érzését.

Bé tervek: ha valami, akkor az egyik napról a másikra élés megmaradt az előző helyről. Minden nap ismét kontinenseket vált a tervem - lassan az lesz az abnormális, amikor tudom hol leszek egy hónap múlva (bár most épp fél évre kivettem A szobát, de félúton el kell hagynom az országot...). Ez a "biztonságtalanság" egy idő után átalakul félelemből valami szabadság érzésbe, amikor már nem aggódsz a holnap miatt. Elengeded az elvárásokat és a félelmeket, csak vagy, és élsz a jelenben. Egy remek lehetőség az alkotásra. Ez szoros kapcsolatban áll az "értelmetlenül eltöltött időtől való félelem" érzésével. Amikor a kis kiszámítható jelened minden pillanatát megtervezed, hogy nehogy egy perced is kárba vesszen. Na ennek pont az ellentéte.

A szegénység érzése, amikor azt érzed, hogy hiába adod a legjobbat magadból, ez nincs értékelve. Aztán felveszed a hátizsákot, amiben benne van az életed, megtalálod a módját, hogy megteremtsd a szükséges feltételeket bárhol a világon, nem vagy egy specifikus helyhez vagy munkához kötve, és egy nap munkával termeled meg a helyi havi minimálbért. Ez a szabadság és a gazdagság érzéseinek keveredése, amit sosem éreztem ez előtt. Meg tudom teremteni, amire szükségem van, és ezt könnyedén teszem.

Miért utazom? Vol 2.

Az utazás miértjei új értelmet nyertek, amikor találkoztam olyan életekkel, akikkel különben nem találkoztam volna. A tipikus hostel környezet inkább felületes ismeretségek kialakítására ad lehetőséget, míg a "Hotel Orientben" az emberek együtt élnek egy-egy hosszabb időszeletben. Más az amikor lesz egy törzshelyed 3-4 hónapra.

A különbség ahhoz képest, amikor nem az internetről nézel képeket egy helyről HD-ben, azon kívül, hogy érzed a szagokat és az illatokat, hogy találkozol élettapasztalatukat hitelesen közvetítő emberekkel, akik újraértékeltetik veled a kényelmes nyugati életedet, és lehoznak a másik földre. /Liz/

Rájössz, hogy mindenki utazik, így vagy úgy, azok is akik épp itt vannak itthon - egy másik élet perceit élik át éppen, ami se nem rosszabb, se nem jobb, mint a te életed. Az a kérdés, hogy a sajátodban megtalálod-e az örömöt, és hányszor nézel ki belőle, hogy "de csinálnék most éppen mást". Minden életnek megvannak az áldozatai, de vajon tisztában vagy-e a valódi lehetőségeiddel, vagy csak a komfortzónád lécét tolta túl magasra a random kifogásgenerátor és a biztonságra való örökös igény?

Szemelvények

A végére egy-két random foszlány amik nem fértek bele a viszonylag lineáris történetmesélésbe, de viccesnek vagy érdekesnek találtam őket ahhoz, hogy leírjam.

A napok néha összefolynak itt is, és elgondolkozol, tartasz-e valahová, néha nagyon nehéz.

Perc emberek: Nem győzök azon csodálkozni, hogy hogyan érheti meg embereknek minutos feliratú fényvisszaverős öltözékbe öltözni, magukhoz 1-25 GSM képes telefont csatlakoztatni láncok, kötelek és madzagok segítségével, és ezzel a felszereléssel az utcán dekkolni minden nap, hogy majd valaki odajön hozzá telefonálni, és fizet neki 10-20 forintot percenként. Ez ilyen nagyon furcsa dolog nekem.

Egyetemi étel: Az egyetem környékére költöztünk. Az elején üres volt az egész környék, majd napról napra egyre jobban megtelt a hely élettel, a kocsmában (ahol 250 forint a 0.75l-es sör) is már elnyomja a helyi lányok után fütyülős munkásréteg füttyögését az egyetemisták kevésbé tukkó kocsmai moraja. A jelenség amire felfigyeltünk, hogy az utca amiben lakunk diák-optimalizált helyek sokaságával van tele: akciós szupermarket, kisboltkocsma, mindenféle cukor és kávélelőhely, a legtöbb helyen a telefonod is fel tudod tölteni, kredittel. A soron minden másfeledik hely egy étkezde, ami vagy ebédre, vagy vacsorára tart nyitva és általában a 400-800 forintos kategóriában szervíroz ételt, ugyan azt. Szinte mind. Nem törődnek a differenciálódással, nincs lacafaca: az alap menü van, ami valamilyen hús grillen rántva, rizs (ez mindig mindenhol), bab vagy lencse vagy ilyen mogyorós izé, van saláta vagy nincs saláta, van platán vagy nincs platán, vagy platánból készült izé és mindig van hozzá leves (igen, a 400 pénzben) - és üdítő, ami valami cukros ott előállított gyümölcslé. Na ebből van olyan 10 az utcában. Nincs egy mexikói, egy kínai, egy thai, egy semmi. Van egy két hamburgerező, akik este vannak nyitva, és van 3 arépázó (fogod a kukoricalisztet, bevizezed és összegyúrod, kinyújtod, és tűzön megsütöd, és igen finom tud lenni, de eme egyszerű folyamatban képesek olyan hibákat véteni (elképzelni sem tudom mit) amitől nem lesz finom) - a jobb helyeken egy félbevágott olajoshordóra helyezett ráccsal és a hozzá tákolt felmosórúdra erősített (esetleg hegesztett) kerekes szénnel üzemeltetett sütő eszköz segítségével, rosszabb helyeken saválló ipari sütőn. Éljen a diverzitás.

A helyi pénz iszonyat szerencsés: csak le kell vágni egy nullát mindennek az árából, és egy kicsit kevesebb: ha 2500 a hot-dog, az <250 forint. (ha nem így van, ne áruljátok el, mert ebben a tévhitben élem a mindennapjaimat)

Tippek utazóknak

Egészen sok helyen állítanak meg becsekknél, hogy megkérdezzék, mikor hagyod el az országot + ugye tudod, hogy a legtöbb országba kell lennie repjegyednek kifele? - Erre itt van egy kamu repjegy nyomtató oldal (már nem működik, de van más), amin egészen remek tippek vannak a probléma feloldására. A rendszer el akarja velünk hitetni, hogy a világ a vonalas bürokrata módon működik, az ilyen polgárpukkasztó kis renitens gyerekeknek meg ott van a technológia, hogy odadobhassák a gumicsontot a szabályfüggőknek.

Valószínűleg mostantól nem lesz túl sok kép, mert a szép képeket készítő telefonom el találtatott ázni a hétvégén amikor a dzsungelben elkapott a tájfun, és mivel egy józsibicskával közepesen finoman tudtam csak a torxcsavaroktól megszabadítani az amúgy monolit házat, sikeresen széttörtem a kijelzőm, úgyhogy a továbbiakban a telefont megfosztom funkcionális jelzőjétől. Ugyanitt HTC One mini alkatrésznek ajándékba elvihető.

szám Dél-Amerika Kolumbia Bogota

---

• ◀ 1. Szám
• 3. szám ▶