18. szám
Ráthalakítás
Amikor anno koliból kiköltözve elkezdtük a felnőtt életünket, beköltöztünk egy lepattant, szomorú sötét, általában hideg földszinti lakásba, ahol kb. 2013-2015 között tengődtem, elsősorban a "vannak ötleteim, hogy miket lehetne vele kezdeni, de nincs értelme energiát beleölni" állapotban.
Miután megkaptam az értesítést, hogy ez bizony tényleg a nevemre került 2020 nyarán Svájcból visszatérve, még nem jött át eléggé az érzés, de 3 hónapra rá, mire elindultam Angliába, AirBnB kész állapotba hoztam.
A kis dolgok, amiket sosem javítottam meg annak előtte: hiányzó csillár, egy ágy, extra polcok, kábelek rendezgetése, éjjeliszekrény, amik nélkül az ember egészen tud létezni, de amikor megvan, egészen más érzés. Ezeken spóroltunk.
Aztán visszaestem Angliából, és egy viszonylag sikeres pár hónapnyi kiadás után belevágtam a falak átszabásába. Viszlát régi emlékek.
Az első kalapácsütés a legnehezebb: amikor még meggondolhatod magad, de az első kiesett téglával már nincs visszaút. Elköteleztem magam a következő pár hónapra. Falbontás, még több falbontás, telefonálgatás, szaki keresés, alkudozás, ötletelés, fentek és lentek, víz, fűtés, flex, mégtöbb flex, villany ide-oda. Minden új első kalapácsütés nehéz: "most ezt tényleg véssem fel"? Igen.
Aztán elkezdett formát ölteni, lettek falak, lett víz, és már nem volt minden csupa por, mindenhol.
Majd jöttek a bútorok, a padló, új konyha, új fürdő, új terasz. Egy igen intenzív 5 hónap, heti 10-20 óra munka mellett. Kikupáltam magamat svédből, legyen az Platsa, Metod, vagy bármely furcsa nevű kiegészítő.
A végére eléggé megfáradtam, de az eredmény magáért beszél. Persze lehetne jobb. Kétszer annyiért. De így az enyém. Kicsit kiáll a kapcsoló, de már tudom, mik vannak a falakban (és hol).
Kész.
Aztán ősz lett, én pedig tovább álltam újragondolni a pet projektjeimet, Zürichben. Ismét viszlát Nagy Magyar Valóság.
szám Budapest