17. szám
Gatwick, Gatwick.
Az angoloknak lehet valami komolyabb klausztrofóbia fétise, mert az összes metró alagút középkori emberekre van méretezve. Ezt a Gatwicki kapitalista csapda vámmentes boltja stabilan hozza. A standardizált globalizáció szomorú mintapéldánya (köszönöm Jeszynek a képet) erős kontrasztba helyezte az utána rám váró Limai káoszt.
Menet közben még maszkban is sikerült behúznom egy remek súlytalan reptéri beszélgetést egy párhuzamos életből.
Átrepülni egy óceánt
A pampán a bácsi kimegy néha betereli a birkáit a karámba, hogy esténként a pumák kisebb eséllyel mészárolják le őket. Attól függ, hogy lesz-e étel, hogy hogyan végzi a dolgát. Nem megy sehova, nem lát világot.
Én felülök egy repülőre, ami elvisz a gyalogtáv végtelenszeresére, hogy aztán attól függjön a visszautam, hogy a civilizációnk éppen mit gondol egy vírusról, van-e kerozin, és amúgy egy nagyon hosszú sor igen összetett ellátási lánc éppen működik-e. Nem csodálom, hogy nem sokan utaznak. A maszkban oxigénmaszkot demózó utaskísérők viszont elég viccesek. Apropó végtelen.
Megvan, amikor ülsz egy hajón, repülőn, siklóernyő alatt a felhőben, és bármelyik irányba nézel, fehér köd: nem látsz semmi partot, földet, csak a vegytiszta közeget. Az esetek többségében ezekbe a szituációkba csupán fortélyos technológiai megoldásokkal tudsz bekerülni, és ugyanígy ezekből ki (élve) ugyanezen eszközök segítségével lehet csak.
Ilyenkor a világ többi része csak a fejedben, emlékek formájában létezik. Mint amikor Neo először jár a Constructban.
Lima
A reptéren a közeg cserélődött vágott szemű nagyon fekete hajú apró kedves perui emberekre, akik nagyon kevés pénzért próbálják kicsikarni a kávét a készülékre nem tervezett lyukakon keresztül - egy olyan gépből, amit európában már rég kidobtak volna - a hatékonyságra utaló jelek halvány mintáit is szigorúan kerülve. Vagy éppen a mosdó előtt álló bácsi, akinek az egyetlen dolga, hogy az emberek az egymástól megfelelő távolságra lévő piszoárba könnyítsenek magukon. Különböző felbontású képek egymásra fotosoppolt majd nagyon nagyban kinyomtatott plakátjai, néha cuki - immáron maszkos - lámákkal, és persze az ihatatlan csapvíz.
Megérkeztem.
Inka
Ha van egy hely Dél-Amerikában, ahol otthon érzem magam, akkor az ez. Valahogy eddig mindig sikerült egy csapat jó és érdekes emberrel összesodródnom itt.
A tér átesett némi változáson, lett padló a konyhában, lassan festődnek ki a szobák, van egy két új elem. Olyan perui az egész, minimál, működget, mindig csak éppenhogy. Amíg az embernap olcsóbb mint a tégla, addig a vályog az anyag. Ha rendszeres problémák keletkeznek, azt rendszeres hekkelés kíséri, amíg valami nyugati srác oda nem megy, és meg nem csinálja jól, legyen ez a hidrofor, az internet, vagy épp az áram.
Repkedés
Hirtelen felindulásból megjelent Dorka - aki épp Mexikóban engedte ki a gőzt -gyakorlatilag a második nap, úgyhogy hamar ketten lettünk, akik repülnének.
Lett egy-két igen epikus reppenésem, amivel felkerültem a toplista első oldalára, Franz Schilter, a "helyi svájci nagyfőnök" alá.
Az Andok továbbra is egy remek hely, imádom a kedves embereket, a tájakat - amik fentről talán még epikusabb látványt nyújtanak, mindenhol jelen lévő inka romokat, az alpakákat a kis utcákat, a magaslati levegőt - amiben már attól keménynek érzed magad, ha haza tudtál mászni a lépcsőn.
Többször landoltam focipájákon, ami oda csalogatta az összes helyi gyereket a faluból.
Elhatárolódás
Így tengtünk egy hónapig, ugyanis mint kiderült, a földi határok Peru és Chile között a pandémia kezdete óta zárva vannak. Dorka készített magaslati kovászt, majd abból némi kísérleteés után kiváló kenyeret - valószínűleg főzésszeretetéből fakadóan eme alkalommal még a havi rendszerességű fosóshányóst is kihagytam. Sátraztunk Huchuy Cusco inka romjain, ahonnan másnap lecsúsztunk reggelire.
Márpedig a határ nem nyílt ki, Will meg már két éve várt erre, ezért inkább úgy döntött, hogy repüljünk le Santiagoba, és csináljuk meg a Roadtrip bé tervét: kocsikázzunk le Futaleufúba, és kezdjünk el építkezni. Ez így történt. Lefele menet beugrottam Chiloé-ra, ami továbbra is egy kiváló hely, ha nem zavar az eső.
Futaleufú
Pár nap belakás után egészen sikerült állapotba hozni a házikót a rengeteg kertben "felejtett" lószarral. "Ez itt ilyen" mondta az éttermes néni.
Nekiálltunk az alapozásnak: kiástunk jó pár csatornát, megcsináltuk a barn alapját, a csatornát és a víz rendszert, és vártunk a helyiekre, hogy megjelenjenek a markolóval.
A szabadidőmben néha kirándultunk, és néha bevettem az ernyőmmel egyet-egyet a körülöttünk lévő hegycsúcsokból, ahova sejtésem szerint még csak igen kevesen merészkedtek, ha egyáltalán.
Visszapana
Willt hívták vissza a cicák, engem meg az Angol vidék, úgyhogy visszakanyarodtam Chiloé-Santiago után Európa felé. Egy kalandos kanadai nap után máris Angliában találtam magam, hogy beüljek tíz napra megnézni, hogy mit is tudott ez a Buddha. Bár tudtam volna arról, hogy ez létezik, és ilyen jó, még egyetem előtt. Eljönni ide életem talán legjobb döntése volt eddig. Ha majd már eléggé fáj, úgy is megtalál.
Hajónapló Anglia 46. napjából.
szám Chile Peru Anglia inka romok Cusco