16. szám
Svájc
Miután Adejében öt hónapig a két saharai homokvihar miatt csuktam be az ablakot a hálószobámban, kicsit úgy éreztem, hogy nehéz lesz feljebb lökni a lécet, és ez után csak rosszabb dolog jöhet.
Persze megvoltak ott is a lentek, sok dolog haladt, egészségesen éltünk, volt kaland, barátkozás, repülés, trippelés.
Aztán egy telefonhívás visszarepített a februári nihilből kirobbantó izgalomba: akkor két hónap svájc!
Egészséges szkepticizmussal - és a váltástól kellően feldúltan - vágtam bele, de félelmeimet hamar eloszlatták az "átlagos svájci mindennapok".
Utazásaim eddig Magyarországnál gazdaságilag leginkább csak rosszabb/ugyanolyan helyekre vittek, itt volt az ideje kipróbálni, hogy mit is tud a "hanyatló nyugat". Zürichbe vezetett utan Teneriféről egyenesen.
Elég sokat esett az eső egy nyárhoz képest, de nem bántam, volt mit csinálni. Sokkal kevesebb repülés fért bele, elsősorban az időjárás, másodsorban a cseppet sem olcsó vonat közhelyének köszönhetően. Csak úgy ráugorni egy talán jó napra a várostól 50 kilométerre egy magyar tanár heti fizuja, úgyhogy gyakorlatilag háromszor sikerült repülnöm.
Hallottam, hogy a helyiek elég komolyan veszik ezt a légtér témát, úgyhogy mivel elfelejtettem letölteni a légtértérképet, a többi ernyősből és a korábban memorizált térképből próbáltam extrapolálni, honnantól vagyok rossz helyen, és jó kisfiú módjára kezdtem spirálozni lefele, amikor úgy éreztem közel vagyok, amire az ernyőm La Palmán visszakötözött zsinórja azt mondta, hogy pá, a rántásra felnéztem, amire lerepült az olcsó biciklis sisakom műanyag burkolata. Megnéztem, hol van a mentőernyő, majd konstatáltam, hogy egy "alig fontos cé" - úgyhogy ezzel még bőven le tudok szállni, majd az összehajtogatás után egyenesen besétáltam a legközelebbi ernyőjavítóba, hogy "nem érdekel mennyibe kerül". Vettem új sisakot is, de minek... Arra jó, hogy lefogja a sapkát.
Zürich nyáron egy jó hely. Minden csupa zöld, nem túl nagy, mindenhova lehet bringázni, az emberek beszélnek angolul, és semennyire sem fél az ember az utcán, olyannyira, hogy az iskolák körül nincs kerítés. Ez főleg a déli kultúrák általános 3 méteres vasbeton + szögesdrót börtönei után volt nagy kontraszt. Lehet, hogy ez túl nagy súllyal szerepel mostanáig a fejemben, és csupán nem láttam bele abba, hogy amúgy ott miért nem jó élni, de két hónap alatt nem találtam rá. Kikövezett konformizmus, ahol az emberek hétköznapjaiban ráérnek, hogy a bébifókák jólétéért lázadozzanak.
Aztán ismét egy rövid Budapest, és most a kontraszt nem volt annyira nagy, amíg meg nem próbáltam AirBnB-t csinálni a lakásomból.
Az egy dolog, hogy egy "átlagembernek" kell ÁNYK-hoz nyúlnia, de szerencsére a különböző állami szervek különböző deadlockokat helyeznek a rendszerbe, amik feloldását az átlag parasztra hagyják (rám). Mert miért is akarsz valamit csinálni? Inkább ne csinálj semmit, vagy ha akarsz, akkor itt van egy hadseregnyi inkompetens aktatologató, akik fizetéséhez hozzájárulsz adó formájában. Már ami épp nem Lölőnél vagy valamelyik NER lovag yahtjának asztalán landol kokain formájában. Mert "egy hülye is el tud lopni 100 milliót" a közösből. Ez itt túl fordítva van.
Aztán gyorsan felültem egy repülőre ismét, hogy megszabaduljak a stressz felesleges forrásaitól, de azóta is kísért a közvetítési díj áfája.
Durham
Elitista egyetemváros ahol keményen pörög a diák biznisz. Van benne sok kis "college" amiben sok kis 18-21 éves fejébe csorgatnak mindenféle dolgokat a leírások alapján egészen vállalhatóan. Van nekik Teaching and Learning Centerjük, ami minden városba kéne: olyan tanulós/dolgozós hely amiben vannak székek, meleg, áram, internet, mosdó és még teaforróvizes csap is, merthát Anglia. Meg egy halom megfelelően antiszociális ember akik mind tanulni próbálnak körülötted.
Aztán télen kibéreltünk egy kisbuszt a kisbuszok airbnb-jén, a camptoo-n, hogy megnézzük, milyen is így utazni. Egészen kitöltöttük a napokat tartalommal: felkocsikáztunk Skye-ra, folyókban mosdottunk, Skót hegyeket néztünk, a kevés nem annyira világos órában.
Az utolsó napon tévedtünk csak be egy gigafenszi szálloda wellnessébe ahol természetesen a kedves magyarból migránsok engedtek be minket. Már a zuhanyért megérte.
Hova tovább?
Mindeközben Willnek manifesztálódott azon terve, hogy Patagóniában vegyen egy telket, úgyhogy ismét lett okom visszatérni egy rövidke túrára Dél-Amerikába. Cusco-Futaleufú-ra szól az egyirányú roadtrip jegy, ezúttal viszem a siklóernyőm, hogy kiderítsem milyen szelek fújnak a magas hegyekben délen.
Hajónapló Chile 50. napjából
Európa szám Svájc Anglia