14. szám
Nap nap nap
Könnyű visszahuppanni a darálóba. Szerencsére heti 20 óra megélhetés előállítás nem annyira sok. Mi történik a maradék időben? Megszabadulok a hozott tehertől, megélem az idő bőségét, és nem sajnálok beleölni órákat és napokat olyan dolgokba, amiket csak úgy szeretek csinálni. Levetkőzöm a "haszontalansággal" töltött idő bűntudatát. Írok, meditálok, gondolkodok, ismeretlenekkel beszélgetek az utcán. Épp jó volt minden. Aztán ősz lett, és még jobb lett minden.
Az egyik régi-új meditálós hobbim a siklóernyőzés lett, ősszel így mentem egy Rhodos-Olüdeniz-Isztambul kört, első kettőt a szél, utolsót a kultúra nevében. Azóta pilóta is vagyok.
Vidék
Úgy hozta az élet, hogy kipróbálhatom milyen egy portugál faluban lakni pár hónapot. Éppen karantén lett, ami engem azért nem érintett meg, mert amúgy is azt akartam csinálni: egy helyben ücsörögni és gondolkodós dolgokat pörgetni. Azt szerettem volna megtapasztalni, amikor semmi kifogásom nincs arra, hogy miért nem az egy helyben ülős projektjeimet tolom előre a sok szabadidőmben? Nincsenek hétköznapi disztrakciók. Egy elvonulós kis sziget. Eme rutin ismétlése bekerült a hosszútávú terveim közé.
Túrázgattam, főzőcskéztem, együtt éltem és projekteztem a munka mellett.
Aztán jött a nyár, és Portugáli kivetett magából - visszaestem a kályhához. De a siklóernyő kimentett a nihilből, ismét. Egy túra, amikor beülünk a kisbuszba és oda megyünk, ahol jó az idő. Sodródás. Mivel ez épp a francia Alpokra esett, hazafele kiugrottam még egy hetet túrázni a svájci Alpokban. Ez életem egyik legjobban sikerült két hete volt.
"Ez a hely jó is lehetne"
Kelenföld. Amikor pár éve átadták ezt a helyet, egészen le voltam nyűgözve, hogy "na így is lehet". Ez egy modern pályaudvar. Zürich Haupbahnhof után a péntek estében a Railjetről leszállva megfigyeltem, ahogy a szép hideg fehér fények kiemelik a padlóra rakódott rágóhegyeket, vagy épp a hontalan kartonjáról lefolyó különböző testnedveket a kuka mellől, aminek már rég nincs meg a teteje.
Kontrasztnak a Déli fele egy kék flört jön (pontosan), amin az utolsó állomáson is tiszta a WC. Ez a hely tele van furcsa szélsőségekkel. Ekkor ütött be: tényleg elfogult voltam ezzel a várossal eddig. Mindegy hol laksz, ott biztos lesz jó is rossz is... De merre áll a mérleg mutatója most?
Még a nyáron egy kedves barátom az ő harcmezejéről kiválaszott egy OKJ-s villanyszerelő képzést, én pedig gondoltam, hátha így tényleg értek majd valami kézzel foghatóhoz a gombok nyomogatásán túl. A jelentkezés után hamar kiderült, hogy ez egy rossz helyre csatornázott próbálkozás volt: amikor az oktató egyben ellenőr a 6 órás egotrippjében felteszi azt az önmaga autoritását növelni célzó szinte költői kérdést, hogy "mely szabványokat kell betartani", majd megválaszolja, hogy "mindegy mert így is úgy is megbírságolnak" - azzal nagyon jól szemlélteti, hogy mi a problémám a Nagy Magyar Valósággal. Csak hab volt a tortán a "ne itt akarjon senki megtanulni villanyt szerelni, ahhoz menjen el egy szaki mellé és kábelezzen be 10 házat" mondat volt, amire visszalapoztam a brossúrában, hogy vajon én olvastam-e félre a "villanyszerelő képzés"-t.
Visszakértem a pénzemet, majd újraértékeltem a régi igazságomat: ha elmúltam kamasz, és még mindig lázadok, valószínűleg én vagyok rossz helyen.
Még egy ősz
Mari Kondo belső indíttatása újra segítségemre sietett és kikukázta a felesleget az életemből, bezártam magamat, és időutaztam pár hónapot, hogy megtaláljam hova tovább. Erre segített a második hullám karanténja.
Tenerife
Lezárás lezárás lezárás hátán, hirtelen felindulásból elkövetett egyirányú repjegyvásárlás, és hopp, egy jó kis home office a hideg télből egy jó tavaszba. Azóta Tenerifén repülgetek és dolgozgatok. Még egy Erasmus.
Hajónapló Tenerife 55. napjából