13. Szám
Vissza Vissza
Mivel egészen konkrét terveim voltak azzal kapcsolatban, hogy miket szeretnék csinálni, amikor visszajövök és amúgy Budapest még mindig a legélhetőbb város ahol laktam a világban, nem ment nehezen a vissza huppanás. Kialakult egy rutin, amiben tudatosan koncentráltam arra, hogy megfelelő egyensúlyban legyen a régi és az új - ez lett a cél. Az biztos, hogy ehhez kellett a 6 hónap a döntés megszületése és a tényleges hazaérkezés között.
Fel voltam készítve, hogy ez egy nehéz dolog. Az egyik legfontosabb része ennek az volt, hogy én döntöttem úgy, hogy hazajövök, nem mások elvárásai miatt jöttem vissza.
Az évre az volt a tervem, hogy befogadom ami itt ér, ha megyek is helyekre, ezek csak rövid kirándulások lesznek.
Az a párhuzam fogalmazódott meg bennem, mint az ecuadori hippi tanyán: itt most minden annyira idilli, ha itt nem érzem jól magam, akkor az valami belső egyensúlytalanság kivetülése.
Post Erasmus Depression
Sok helyen olvastam, hogy "a nagy utazás után" a napi rutin bedarál, emberek nem találják a helyüket, visszavágynak valamibe, ami előtte volt... Eddig háromszor éltem hosszabb időt külföldön: Észak Amerikában gimisként, Krétán Erasmuson, és felnőttként Dél-Amerikában. Egyik visszatérés sem volt éppen nehéz, mert mindig el tudtam foglalni magam. Igen, emberek mentek, de újak is jöttek. Első két alkalommal véletlenül, most egészen tudatosan.
Olyan ez, mint egy időutazás: beülsz egy időkapszulába, és kimászol három év múlva. Van ami ugyanaz, de egészen sok dolog új. Emberek tovább álltak az életükkel máshova sodródtak. Amikor egy helyben ülsz, van ennek valami statikus érzése, holott akkor is folyamatosan változik, csak éppen te is részese vagy, így nem tűnik fel annyira. Csak a végeredményt látod, és sokkolódsz, hogy "most épp ez történt valakivel" - megéled vele a történést. Van akinek továbbra is beleférsz az életébe, és van akiébe nem. Ez ilyen.
Mi tart az úton?
Rendszeresen feltettem magamnak eme kérdést, és szeretném megtartani jó szokásomat, mert nagyon hasznosnak bizonyult megfogalmazni pár havonta lokális fókuszom életem folyóján.
Az első három hónap a régi és az új egyensúlyának megtalálása volt, csak az jöjjön vissza az életembe, amit tényleg akarok. Többet foglalkoztam magammal, és szépen lassan felzárkóztam az ismerőseim életével, emellett elvállaltam a mentorkodást egy kódolós suliban, részmunkaidőben, hogy új emberek vegyenek körbe.
A második három hónapban a városra figyeltem: lehet-e Budapesten úgy élni, mint egy faluban, sokkal interaktívabban benne lenni a jelenben, néha kibillenteni a rutin darálta embereket abból, amiben vannak, több időt engedni a "semmire", bringázni az éjszakában egyedül, egyedül menni helyekre...
A nyáron kivettem két hónap szabit, hogy TÉNYLEG ne KELLJEN semmit se csinálnom, voltam itt ott, tologattam a komfortzónám határait, figyeltem, hogyan hat ez a szabadság rám. Sose volt még olyan, hogy lett volna egyszerre időm és pénzem semmit sem csinálni. Eseménydúsan kiválóra sikerült.
A hatékonyságra való igény
Sosincs időnk. Miért? Mert valami manó odabent mindig éberen figyeli, ha éppen véletlenül nem csinálnánk semmit, suttogja a fülünkbe, micsoda haszontalan naplopók vagyunk, és hogy éppen dolgoznunk kéne valami cél érdekében. Közveszélyes Munka Kerülő. Ez lennék? Vagy valaki, aki megéli a szabadságát? Ki miről akar meggyőzni éppen? Most rosszul kéne éreznem magam, mert csak úgy "ellébecolok"?
Ha betömtük a manó száját, egy új világ nyílik meg előttünk: a "most épp van időm" világa. Milyen az, amikor nem cél a hatékonyság? Megtalálom-e a többi ilyen embert? Megtalálom-e benne a hiányzó puzzle darabokat?
Így telnek a hétköznapok.
Hajónapló 365 nap Európából
szám visszatérés Budapest