11. szám
Ismeretlen Ismerős
Guayaquilben megfogta a szemem egy lány a buszpályaudvaron, akivel az univerzum két órával később egymás mellé ültetett. Daniellának hívták, és venezuelából buszhoppolt délnek, egy irányú jegyekkel. Egy nyomdászcégnél dolgozott fotómágusként, és kivett egy hét szabit, hogy koppantson. Két nap múlva már körmöt festett Lima egy távoli negyedében, hogy legyen mit ennije. Sosem utazott annak előtte.
Imola éppen készült kiköltözni Hollandiába, amikor találkoztunk a Szabadság híd közepén egy fröccsre. Éppen Athénból "költözött haza" két év tánciskolázás után a Nagy Magyar Valóságba. Volt egy jegye Amsterdamba, de fogalma sem volt, hogy mi lesz vele egy hét múlva.
Egy félkész házban találkoztam Diego-val, Berkeleyben. Már 2 hónapja önkénteskedett. Néha zsákot pakolt, néha fugázott, néha a dokumentum sorozatán dolgozott. Házasodni jött Californiába, egy Amerikai lánnyal, akivel aztán összebalhéztak, ő pedig ott ragadt, és új célok híjján házat felújított és próbálta kitalálni, merre viszi az élet meg a lányok.
Ana éppen empanádát sütött az Inka konyhájában, Darióval. Neuqén alsó egy olyan hely ahova az ember születik, de nem biztos, hogy ott akar meghalni - narrálta életének első szakaszát, miközben elmélyültünk az elveszettség érzésében, majd egy hétre rá tovább állt Indiába, mert pár héttel azelőtti determinálatlanságból elkövetett repjegyvásárlása arra vezette.
Sara házassága első évének a végén gondolta úgy, hogy kapcsolatuk véget ért. Együtt terveztek egy hosszabb Dél-Amerikai kiruccanást viszont az út inkább volt az ő terve, mint a férjé, úgyhogy úgy döntött, hogy egyedül is nekivág. Dolgok elad, hátizsák föl, bele a világba. Éppen mendózában önkénteskedett és hallgatta a party playlistet loopon.
Egy kis Észak-Amerikai falu világból gondolt egyet Cristen akkori párjával, hogy valami lapos, úgyhogy inkább irány inkább dél. Röviddel ezután elváltak útjaik, 3 hónap, egy pozitív terhességi teszt, a döntés, hogy marad, majd 9 hónap és baba. Most egy farmon él egy megfelelően furcsa ír kinézetű svájci arccal - aki a baba apja, de nem az eredeti parti - Vilcabamba egyik völgyében és kecskesajtot termel az amúgy is mindentől távol eső falutól még 2 órányira gyalog.
Bendegúz anyukája repjegyvásárlás előtt remekül összefoglalja az életigazságot (Occasional Convencional Wisdom): "Általában három dolog van, ami stabilitást ad az embernek: munka, barátnő, lakás" - kedvesen rámutatva arra, hogy Bendegúz ezek egyikével sem rendelkezik. Három hónap múlva ül a reptéren, és azon gondolkozik, hogy Imolának a hídon a következő párhuzamot építette: van egy dátum a naptárban, ami olyan, mint egy nagy fekete lyuk, ami egyre csak közelebb és közelebb jön, de nem látsz tőle többet abból, hogy mi lesz egy hét múlva.
A reptéren ülve pedig elkap az érzés: nem tudom mi jön, de most itt vagyok.
Küzdünk a bizonytalanság ellen, és rutinokat építünk, amikben a dolgok kiszámíthatóak. Az úton ezzel szemben minden reggel eldöntheted, hogy maradsz még egy napot ott, ahol vagy, vagy felülsz a buszra/vonatra/motorra/repülőre és másnap már máshol ébredsz. Valahol, ahol még sose voltál, ahol minden új. Minden nap.
Merülés
Egy ilyen hosszú utazás le tudja szívni az embert.
Malargüében, egy évnél nézegettem milyen repülők mennek Európába. Már nagyon hiányzott, hogy csak úgy el tudjak menni ismerősökkel "csak egy sör"-re. Aztán felismertem, hogy egy nagyon hasonló kapcsolódás-hiány érzést már otthon éreztem. Úgy döntöttem akkor, hogy a mélyére járok és rájöttem, hogy ha megveszem a jegyemet vissza, akkor csak elterelem a figyelmem valami dologról, ami már korábban sem volt jó.
Csináljunk inkább egy Erasmust! - jött az ötlet az agóniából. Itt ugyanúgy kipróbálhatod magad új közegekben, jelentse ez azt, hogy elmész egy irodába, valami tanfolyamra, vagy csak beülsz a helyi ír kocsmába, és beszélgetsz ismeretlenekkel. Hétköznapi tevékenységek végzése közben lehet ismerkedni helyiekkel, akik nem utaznak. Talán így majd valami történik...
...
Egy évvel később Limában ücsörögtem, amikor újra megérintett eme érzés. Már tudtam, hogy mi ez, úgyhogy fel is ültem a repülőre Arequipába, hogy a gyönyörű egység vulkánok lábától kezdhessek neki következő Spanyol-Erasmus blokkomnak.
A legjobb olyan helyen megállni, ahol van valami közeg ami állandó. Lehet ez egy co-working office, egy halom kertészkedő jedi, vagy épp egy csoport tapasztalatgyűjtő önkéntes, de akár egy ember, akivel összebarátkozol.
Egy hely, ahol van ember, az is segít ha az nem jönnek-mennek tömegek minden nap, hanem van lehetőség lassan ismerkedni.
Arequipa belvárosa pedig épp jó volt két hónapra, az önkéntesekkel.
Aztán egy taktikai viza futás a Titikakán keresztül...
Leginkább
Egy egész napos buszút után Copacabanából büdösen és koszosan beálltam a zuhany alá az ötödik strigulát húztam be a "no hard feelings.txt" nevű elherdált dolgokat gyűjtő dokumentumamba a törölköző mellé, miközben a szennyes pólómmal törölgettem a 10 fokos szobában a testemről a vízcseppeket. "Otthon."
Délelőtt el kellett magyarázom spanyolul (ezzel a kifejezéssel még tölts pár másodpercet) a határőrnek, hogy nem értek egyet a napszámolási logikájával, és próbálom rávenni, hogy kilencven napot adjon inkább. Harmincat adott.
Aztán Salkantay trek, kedves algír-svájci pajtival, akivel Arequipában laktunk egy furcsa hosztel-airbnb-ben.
Vissza az Inka 8-as szobája egy hónapra, ahol éppen szezon volt, így egészen tele volt emberekkel, de még így is hozta a családias jelleget. Néha kicsit sokan voltak a konyhában, ahol a helyi erő egyik hobbija volt olyan szószok előállítása, amitől az embereknek leesik az arca.
Willel lógtunk és értelmeztük a hostelben forgó emberek különböző világait, az argentin sodródóktól a belga-perui laposföldhívőkig.
Egy igen romantikus búcsút vettem Megszentségteleníthetetlentől: mielőtt befejeztem az utamat vele végleg, kiruccantunk egy párszáz kilóméteres körre nehezen megközelíthető romok után kutatva. Wakra Pukra lett.
Onnan pedig csináltam egy köröcskét a fenomenálisan gyönyörű Ausangate körüli magashegyi fensíkokra, ahol az útra folyt hó megakadályozta 5070 méter fölé emelkedésünket.
Epikus utolsó kalandnak sikerült, majd visszaérve könnyek kíséretében megváltam tőle falakra ragasztott hirdetések segítségével.
Teltek a hetek és úgy éreztem itt az ideje tovább menni, úgyhogy nézegettem hogyan jutok el Európába, és hát Augusztusban ez egy közepesen jó ötlet, úgyhogy inkább megvártam, hogy szeptember lesz, és találtam olcsó jegyeket New Yorkba, mert ott még nem voltam.
Pár hét Lima, ahol legtöbb időmet a kedvenc kávézómban töltöttem mindenféle pet projekteken dolgozva, mint ez (furcsa formák rajzolása kóddal) vagy ez (trippy stickerek gyártása a kedvenc kávézómnak):
A sztereotíp Dél-Amerikai pedig még mindig ~5 órás szórással jelenik meg a tervezett időhöz képest, és háborog, ha közben más programot csinálok magamnak. Menjünk inkább északnak.
Adiós Sur America!
Hajónapló utazásom 909. napjából
Peru Lima Arequipa Cusco szám