1. Szám
Rövid összefoglaló az első pár hétről
Megérkeztünk a násznéppel, megnéztük az esküvőt, ami kiváló volt, nagyon jó hangulat, jó társaság, a két nyelv egy kimondottan érdekes kulturális tapasztalat volt, köszönöm az élményt! Már oda is a zöld teknős busszal mentünk Berkeley-ből, ami az öböl keleti partján fekszik, és (kő)gazdag nyugdíjasok lakják. A teknős busz egy egység távolsági busz egy nagy hippi ággyá alakítva. Egészen kényelmesen lehet benne aludni (zakóban is!), ha emlékszel arra, hogy éjjel ne ugorj fel, mert bevered a fejed. Az esküvő után nekivágtunk a nemzeti park gyorstalpalónak. Megnéztük Yosemitét (vízesés, sok, nagy, zsúfolt), Death Valley-t (sivatag, meleg), Joshua tree-t (nagy kövek és kaktuszfaerdők) - mindez eltartott 4 napig, amikor is landoltunk Los Angeles Venice Beach partján, és elköszöntünk a díszes násznéptől, hogy kicsit több időt töltsünk LA-ben Danival, aki szintén a "bele a világba, oszt jó lesz" attitűddel vágott bele a munkanélküliségének első komolyabb kiruccanásába.
Itt megkerestem régi hoszt családom hármas ikreit, akik a zene bizniszbe avászkodtak mint az első egypetéjű hármasiker fiúbanda, akik 14-18 éves lányok szívét szeretnék elrabolni.
Éppen akkor amikor odaértünk lett kész az első albumjuk. Náluk csöveztünk a "denevérbarlangban" - ahol ők nem laktak, cserébe random finn lányok / vágás: Danival ülünk a lakájhoz tartozó meleg vizes medencében és kortyolgatjuk a sörünket, amikor a biztonsági őr megállapítja, hogy egy órája zárva van a medence. Magas élet.
Tovább álltunk San Diego fele a lokál buszjáratot igénybe véve, aminek pályaudvarához vezető úton egy komolyabb hómlesz városon kellett átkelnünk. Valami olyasmit képzelhettek el, mint 15 Blaha egymás mellett +sátortábor a beton. Odalent találkoztunk Barival, Farkival és palesztinskót Pumbával, hogy együtt fedezzük fel San Diego kikötőjét, és leautókázzunk a határra, átessünk Tijuanába, és megnézzük milyen látványosságokon keresztül húzzák le a "gazdag amerikai turistákat" és együnk valami ételt, amiben a.- végre nincs cukor b.- étel íze van műanyag helyett. Ennyi alapján Mexiconak még a turistaoptimalizált része is sokkal emberibb, mint bármelyik Amerikai város, ahol eddig időt töltöttem.
Hazafele végigjöttünk az 1-es úton, ami kicsit felhős volt szinte végig, cserébe láttunk nagyon kövér fóka szerű lényeket, akik homokot legyeznek magukra, a henyélés utánozhatatlanul magas fokát űzik, és főállásban büdösek. A lustaság új dimenzióit láttam megnyilvánulni az állatvilág eme remek teremtményeiben.
Berkeley-be visszaérkezve megháltunk Lilynél, Laura (lö menyasszony) középiskolás barátnőjénél, egy kert garázsában (mert ott lakik) majd némi San Fransiscoi városnézés után elcsászkálódtam a Workaway-es (regisztrálsz 25 dollárért egy évre, és jelentkezhetsz önkéntes munkákra, mindenkinek ajánlom, aki nem tudja mit kezdjen az életével) helyre ahol kétkezi munkát terveztem végezni szállásért és ételért heti 24 órában.
Első Workaway tapasztalatom
A hosztom egy lengyel 4x-es (olvasd: negyvenixes) Calculus (analízis) professzor a San Fransisco State University-n, aki vett egy házat 3 éve, hogy 1 hónap alatt felújítja. Az első két napban droid munkát végeztem (fa trimmelés, gaz írtás, betonozás, zsák pakolás) és a zsák pakolás közben egy komolyabb jak borotválási szituációban találtam magam: "tedd oda a zsákokat" - "de ott van a talicska kő" - "őőő, akkor a talicskát tedd oda a dekk alá" - "de ott van egy rakat sitt" - "őőő, akkor a sittet oszlasd el ott hátul" - "és miben vigyem fel" - "ott van az a vödör" - "tele van gipszel" - "igen, mert az ahhoz a falhoz kell ott bent...", - "... majd körbeértünk".
Realizálva ezt és belátva, hogy itt fundamentális változásokra van szükség ahhoz, ha nem akarok egy falat háromszor felépíteni és lebontani (ahogy ezt Sandros mondta duzzogva, a keleti parti építész srác, miközben rakta a téglafalat másodszor (rossz helyre)) - "szabadidőmben" nekiláttam egy kísérletnek: pár óra alatt az egyik kupac káoszból relatív rendet varázsoltam az épület egyik pontján, amire főnökünk Arek konstatálta, hogy "hát ezt nem tudom hogy csináltad ilyen hatékonyan ezt" - majd komolyabb eszmecserébe elegyedtünk a rendezési algoritmusok Ordójáról és ezek praktikus fizikai manifesztációjáról. Arek egy absztrakt úriember. Innentől meghagyta nekem a rendrakást (amivel úgy 4 hetet elvoltam, ugyanis egy 80 négyzetméteres pincényi plafonig rakott sittet válogattam szét kínai ebédtől, elektromos bicikli alkatrészektől, napelemektől, csillároktól, csavaroktól, és megszámlálhatatlan evilági objektumtól - és ez csak a pince volt. A ház 4 szintes.)
Mindeközben lógtam itt-ott, többször bementem San Fransiscoba várost nézni a Bart nevű csodával, ami az itteni hév, csak az átlagsebessége az otthoni 18 helyett olyan 70km/óra. Voltunk túrázni Muir Woods-ban, lementünk többször Berkeley-be, lógtam könyvtárban, körbenéztem a munka piacon, netwörköltem, és jártam az utcákat mindenfelé, söröztem üvegműhelyben, építettem ghetto blastert szigorúan a házban talált alapanyagokból, találtam egész bútordarabokat, és egy egészen lakható kis helyet varázsoltam magam körül a sok talált dologból, amit Arek azzal honorált, hogy maradhattam nála, amikor ő Rióban látogatta nemzett gyermekét (érdekes fazon, olyan életművész fajta).
Majd megérkeztek a lengyel lányok, akik egy hét után tovább is álltak, de előtte jól leutaztunk Vegas-ba bérelni egy autót, és elmenni a Grand Canyon-hoz, ami minden kommercialitást félretéve benne van a top 5 leggyönyörűbb helyben a világon, amit eddig láttam életemben, ha nem az első.
Majd amikor a lányokat kitettem a reptéren, elindultam kocsikázni a városban, hogy megnézzem a villogó neonfényeket, majd lámpánként 15 perces tempóval haladva inkább továbbálltam a sivatagi hegyvidék felé, hogy megnézzem a szintén igen látványos Red Rock Canyont másnap egy kevés alvás után egy Ford Fiestában, amiben a neve sugalmazásával ellentétben nincs olyan pozíció, amiben egy 187 centis ember kényelmesen tudna pihenni. A repülőről a tájat nézve megcsodálhattam California gyönyörű kősivatagjait.
Hazaesve folytattam a házikó körüli tevékenységemet, majd az utolsó pár napban elutaztunk vadkempingezni Yosemite kevésbé ismert részébe, ahol a 26 mérföld és három nap alatt olyan 10 emberrel találkoztunk sátraztunk mesebeli patak mellett, láttunk végtelen vízesést hegyi tavakat, óriási gránittömbökből ritkásan kiálló fákat, medvecsaládot.
Bitang jól éreztem magam az elmúlt három hónap szinte minden napján.
Hova tovább, főnök? Avagy miért éppen Bogota?
Időmnek azon a részében, amikor éppen nem rendet raktam és túráztam a számítógépem segítségével újabb helyeket kezdtem el keresni a következő algoritmussal: kipipáltam a mindenféle építőmunka jellegű lehetőségeket, és elkezdtem görgetni lefele a lehetséges workaway hostok közt, megcsillagozva a szimpatikusakat. Aztán szembe jött egy "Repurposing an old hotel to a co-working, co-living space" feliratú dolog, ami megtetszett (nagyon hasonlított az elképzeléseimre, tetszett amit Berkeley-ben csináltam). A várost és a kontinenst csak utána néztem meg. Foglaltam is jól repjegyet ami nem sikerült, de erre csak két héttel később döbbentem rá, amikor nekiálltam fake repjegyet előállítani, hogy "na hol van a foglalásom" - "ja hogy nincs, mert nem fogadták el a kártyámat mexikóban..." - úgyhogy gyorsan foglalnom kellett egy másikat egy nappal előbbre mert már csak arra volt olcsó (~300 dollár) körüli jegy. Aztán mégis másnap repültem, mert törölték a járatom, és most éppen Atlanta repterén ücsörgök, ahonnan irány Bogota. Nem aludtam Mexikóváros repterén, cserébe BARToztam egy utolsót.
... mindeközben odabent
Rengeteg időm volt gondolkozni, mindenféléről: utazásom céljairól, miértjeiről, és ezekből is szeretnék megosztani pár szösszenetet.
Érdekes érzés egyik napról a másikra élni. Sokkal könnyebb benne lenni a jelenben, ha nem nehezednek rád elvárások (mindegy, hogy nehezednek-e valójában, ha úgy érzed) nem kell hova sietni, nincsenek kötelezettségeid, nem vállaltál semmi olyat, amit tehernek érzel.
A szabadság érzése nem más, mint hogy hogyan éljük meg a döntéseinkkel járó kötelezettségeket.
Minden nap kontinenseket vált az éppen aktuális tervem. Megszűnnek a rutinok ahova menekülhetek, megszűnik mindenfajta stabilitás körülöttem, ami a könnyebb utat jelenthetné a jelenből való menekülésre. Azt gondoltam volna, hogy fárasztó, de nem. Rájössz, hogy "úgyis lesz valahogy", és abbahagyod az aggódást.
Jó érzés kilépni a megszokottból. Egyszer betévedtem még a Futó utcában a szomszédban rendezett házibuliba, ahol hallottam egy érdekes gondolatot: "amikor minden és mindenki megváltozik körülötted, és te magad vagy az egyetlen összekötő kapocs a jelened és a múltad között: az egy félelmetes érzés" Itt most körülbelül ezt élem át. Minden új helyen tiszta lappal indulok, nulláról. Ennek minden előnyével és hátrányával. Egyelőre sokkal több előnyével.
Nagyon érdekes volt újra találkozni a hármasikrekkel (velük laktam még Illinoisban 10 évvel ezelőtt pár hónapot, mint a második hoszt családom) - és beszélgetni mély dolgokról, a régi helyekről, régi interakciókról, és hogyan formálódott a világképük a középiskolához képest. 10 év kihagyás után is volt miről beszélgetni. Amikor eljöttem Chesterből, sose gondoltam volna, hogy újra fogok emberekkel találkozni onnan, és lám. Nem volt szükségem protokollkapcsolat ápolási rutinokra, hogy onnan folytassuk, ahol abbahagytuk.
A hippibuszon beszélgettem a fiatalabb hippibb sofőrrel, aki egy hajón lakik az öbölben, és úgy bizonyosodik meg arról, hogy ne essen áldozatul a nagy amerikai konzum idiotizmusnak, hogy nem keres eleget ahhoz, hogy tárgyakra költsön. Kibeszéltük vele a gyakori költözés előnyeit és azt, hogy a körülöttünk élő emberek hogyan kondicionálnak minket a fogyasztásra, és milyen furcsán néznek amikor egy újabb felesleges objektum helyett inkább nem ajándékozunk karácsonykor. Az ő elvárásaik és világképük nem a tied, de azért lehet, hogy megpróbálják elérni, hogy rosszul érezd magad.
Miért utazom
Ha sok különböző olyan dolgot próbálsz ki, amiről azt gondolod, hogy extrém, előbb utóbb már nem billent ki a komfortzónádból. Így van ez a stoppolással, a siklóernyőzéssel, és az utazással is. Most egy olyan országba utazom épp, ahol nem beszélem a nyelvet, nem ismerek senkit, és nem feltétlenül van pénzem visszajönni.
Megpróbálkoztam a klasszikus karrier életformával, és úgy éreztem hiányzik valami. Azt gondolom, hogy az életem heteit nem élném teljesen egy 45 órába sűrített munkahéten, ha nem próbálom ki azt, hogy ne legyen semmilyen kifogásom arra, miért nem lett semmi az egyetemi projektjeimből, amiben hittem, miért nem vagyok még máshol, mint ahol épp vagyok, feszegetve ezzel saját határaim. Így az utazásom nem is igazán most kezdődött, hanem kerek egy éve.
Az első fél évben a fejemben és a régi gondolatimban utaztam, újragondoltam és aktualizáltam a világról alkotott képem, az elmúlt három hónapban utazásom megtoldottam fizikai héjam relokalizációjával. Kiruccanásom eddig nagyon tanulságos volt, helyrerakott sok-sok dolgot a fejemben, és kezdek helyre rázódni azt illetően, hogy merre szeretnék a jövőben mozdulni, ha nem is konkrétan manifesztálódott tervek formájában.
